A filozófusok és a humor

A filozófus - ahogy ezt régen sokszor megfogalmazták - többek között éppen a derűről, a nyitottságról és a humorérzékről ismerhető fel. Vagyis ne úgy képzeljük el a bölcseket, mint akik magukba fordulva, savanyúan szemlélődnek.

Az ókorban a „humor” szón különös módon nedveket értettek, amelyek a testben áramlanak, és fenntartják az ember testi és lelki jólétét. Ha jól meggondoljuk, valóban igaz, hogy a humor kell az egészséghez, sőt néha a túléléshez is. Mondják, hogy a humor az élet sója, hiszen annyira nélkülözhetetlen - vagy inkább az lenne - ahhoz, hogy ne vegyük túl komolyan panaszkodásainkat vagy megoldhatatlannak tűnő, bár valójában gyakran csak vélt félelmetes helyzeteinket. Lehet olyan fűszere is az életnek, amely a sónál is többet ad: „megfűszerez” egy beszélgetést, egy unalmasnak, élettelennek tűnő szöveget. Mondják néha azt is, hogy a humor méz, mert megédesíti az életünket, elkergeti a keserűséget, a rosszkedvet.

 A bölcsek humora egyszerre só, fűszer és méz. Persze nem hahotázós és viháncolós humorról beszélünk, hanem csendes, a sorok között megbúvó vidámságról, szójátékokról, csodálatraméltóan rövid és velős gondolatokról. Példaként két cinikus filozófustól, Antiszthenésztől és Diogenésztől válogattunk idézeteket. Ők szándékoltan nem bőbeszédűek, és amit mondanak, érezhetjük kicsit „szúrósnak" - hiszen gyengeségeinkre mutatnak rá -, de egyszerre gyógyítónak is, ha elgondolkodunk rajta.

A magyar nyelv ismeri a „derül” szót is, és talán ez illik a legjobban ezekhez az idézetekhez. „Derülés”-t és derűt kívánunk Olvasóinknak!

Takács Mária

 A folytatásban idézeteket olvashatsz Diogenésztől, Antiszhtenésztől az Új Akropolisz Egyesület honlapján: a http://www.ujakropolisz.hu/cikk/a-filozofusok-humor