Megtörtént

Megtörtént kategóriába tartozó írások.

Sain Gábor: Álom

Miközben J. L. Borgest olvasom, kinyílik előttem a világ, mint az alef az azonos című Borges elbeszélésben. Vajon lehetséges, hogy létezik a világon egy olyan pont, ahonnan a világ összes pontja látható? Múltunk, jelenünk, jövőnk?
                  
Eloltom lámpámat, s éjjeliszekrényemre teszem a könyvet. Nem tudok nyugodtan feküdni, az ablakon beszűrődő hold fénye az ablakhoz vonz. Az ablakhoz lépek, félre húzom a függönyt, s belebámulok a végtelen éjszakába. Csodák csodájára az egészet látom, a mindent. Azt a mindent, amiben a semmi is helyet kapott.
Ha a világ egy kis szeletét nézed, talán az egészet látod. Lehet, hogy az egész világ egyforma, csak mi látjuk mindig másnak.

Sain Gábor: Alkoholista

A könyvtárban barna bársony fotelek vannak, amikben kényelmes az ülés. Sokszor csak üldögélek valamelyikben, s gondolkodom, vagy kis cédulára jegyzetelgetek úgy téve, mintha valamelyik könyvből tenném azt. Hallgatom a csendet. A könyvtár kölcsönzési termében ülök, aminek közepén hosszúkás üveg ablak helyezkedik el. Ez alatt kaptak helyet a barna bársony fotelek, hogy az ott olvasó emberek megfelelő fényt kapjanak olvasás közben. Ez az üvegtető télen, amikor sötét van nem ér semmit. Nyáron a meleg miatt nem lehet meglenni alatta.
               
   

vitéz Szentiványi János: Kalandsorozat

Mára már erősen megfogyatkozott azoknak a száma, akik a második világháborúban a légierő kötelékében harcoltak. Az akkori események és történések számos leírásban, történetírási feldolgozásban már többé-kevésbé ismertek. Én ezúttal inkább személyes élmény-morzsák felidézésével próbálok visszaemlékezni a háború utolsó hónapjaira, amelyek számomra nem éppen eseménytelenül teltek el.

vitéz Szentiványi János: Rendhagyó karácsony - 1944 - 2.rész

Délután embereink felderítették, hogy Pesten a Múzeum körúton van egy nyilas anyagellátó parancsnokság, ahol lehetne az alakulat részére élelmet felvételezni, csak egy pecséttel ellátott pársoros igénylést kell benyújtani. Másnap, 26-án reggel aztán felkerestük őket, hogy megtudjuk az élelemhezjutás mikéntjét. Nagyon szedett-vedett, civilruhás, karszalagos, italozó, kártyázó társaság fogadott bennünket. Rendnek vagy szervezettségnek nyoma sem volt. Előadtuk, hogy alakulatunkkal bentrekedtünk, ellátmányunk a repülőtéren maradt és szükségünk lenne legalább egy hétre való élelemre.

vitéz Szentiványi János: Rendhagyó karácsony - 1944 - 1.rész

Mint vadász repülőgépvezető a honi légvédelmi feladatok ellátására Veszprém repülőterén a 101. vadász repülőezred (Puma) állományában teljesítettem szolgálatot. December 23-án - látva azt, hogy sem 24-én, sem 25-én nem leszek készültségi szolgálatra beosztva - felvetettem Kosaras Sándor főhadnagy barátomnak, hogy jó lenne a Szentestét odahaza tölteni, családi körben, Budapesten.
               
   

vitéz Szentiványi János: Találkozás a Lightningekkel - 1.rész

Hát bizony ez a találkozás már jó régen volt - 65 évvel ezelőtt - de az a bizonyos, 1944. április 13-i nap nem csak személyes élményem szempontjából volt jelentős, de az ország számára is fordulópontot jelentett a háborús eseményekben. Ezekben a napokban vette kezdetét a légiháború Magyarország felett.

vitéz Szentiványi János: Találkozás a Lightningekkel - 2. rész

Latolgatásra nem volt idő. Ha már így alakult a helyzet, teljes gázt adva igyekeztem Bob segítségére sietni. Pillanatokon belül kialakult az egyenlőtlen küzdelem. Hiába fordultam rá a Bob gépét támadóra és nyomtam a lőbillentyűt, egyidejűleg engem is már szegecseltek rendesen! Szünet nélkül dolgozott Soltész Berci ikergéppuskája is, de a helyzet nem sok kétséget hagyott a kimenetelt illetően.

A 210-es nem fordulékony vadászgép, mint a gyorsabb, fordulékonyabb és tűzerősebb, -kimondottan vadász feladatokra tervezett Lightning.

vitéz Szentiványi János: A Magyar Királyi Légierő dél-olasz repülő tanfolyama - 1.rész

Köztudott, hogy a gyászos emlékű trianoni békediktátum nemcsak az ország területének kétharmad részéről és az ott élő magyarság millióitól fosztotta meg az országot, de azáltal, hogy a katonai repülést megtiltotta, a repülőgépeket megsemmisítette, a repülőgépgyárakat leszereltette, a védelmi képességet is jelentősen korlátozta. Ezután a katonai repülés közel két évtizeden át csak nagyon szerény mértékben, különböző fedőnevek alatt és keretek között létezett.
               
   

vitéz Szentiványi János: A Magyar Királyi Légierő dél-olasz repülő tanfolyama - 2. rész

Ezután az életük immár gyökeresen megváltozott. Minden tevékenységüket a repülés iránti szenvedély irányította. Egyik héten délelőtt, a másik héten délután repültek, felváltva a két század, amennyiben az időjárási körülmények az adott napon megfelelőek voltak. Maga a repülőtér ideális volt repülő-kiképzés szempontjából. Három, U - alakban elhelyezkedő, bármilyen szélirányra berendezhető füves leszállópályával rendelkezett. Az U alakzat két szára közt nyertek elhelyezést a lakóépületek és a három, óriási méretű léghajóhangár.

Tartalom átvétel