Irodalom

Már egy éve annak a percnek
mikor kiléptem a való a életbe.
Vágyakkal, álmokkal teli
láttam a világ szörnyeit.

Csalók, hazugok, tolvajok társaságában
csak ez maradt az élet viharában.
Próbálom túlélni a világ kínját, baját
de nem igazán látom a boldogság talaját.

Hol az élet, a megoldás?
Kérdések és kételyek, de sehol a válaszadás.
Kinek köszönhetem ezt a borzalmat,
Ki felel azért, ha majd elnyel a sajnálat?

Akarom az életet, boldogságot, a családot,
a világ mégis kitaszításra kárhoztatott.
Tengetem napjaim, élem a bizonytalanságot,

Esterházy Péter: Esti
Tulajdonképpen mindnyájan Esti Kornélok szeretnénk lenni, vagy csak szimplán Esti-ek. Bele szeretnénk merülni emlékeink éjjelébe, felszállni egy vonatra, végigutazni életünk állomásain. Esterházy megtette ezt, újraírta magát és Kosztolányit, megalkotva egy harmadikat; a bárkit, aki az én. Apa- és anyaregények után megszületett az énregény. A szerző a történetek újraírása/élése által átértékelte, felülírta irodalmi hagyományainkat.
Kiadó: Magvető, Ár: 3490 Ft.

Szilasi László: Szentek hárfája

Berniczky Éva: Várkulcsa
Olyan ez a könyv, mint egy vásár. Itt-ott, imitt-amott feltűnik benne minden apró-cseprő dolog, vérmes kakasszállító, hólyaghurutos kéményseprő, krumplisütőlány, siket bádogosok, vörös macska, koporsókészítő, poloskaidomár, epilepsziás kutya, akiket a szerző összefog történeteiben.
Kiadó: Magvető. Ár: 2490Ft.


Nagy Koppány Zsolt: Amelyben Ekler Ágostra – emlékezünk –

Csabai László: Szindbád, a detektív
A hajós, nőcsábász Szindbád most átalakul egy harmadikká, detektívként tűnik fel Csabai regényében. Kitalált városban, de nagyon is reális korban, a XX. század 20-as éveitől egészen a világháború végéig követhetjük Szindbád, a detektív kalandjait, melyeket átsző a magyar társadalom kortörténete és a főszereplő titokzatos alakjának rajza. Nem csak krimi kedvelőknek.
Kiadó: Magvető. Ár: 2990 Ft.


Gressai Ferdinánd: Csupasz oltalom

Rubin Szilárd: Római egyes
Két fajta író létezik. Az egyik ontja magából a műveket, míg a másik csak nyolc-tízévente ad ki új könyvet, és van, aki csak 22 évente. Ilyen Rubin Szilárd, akinek összesen két könyve jelent meg, mégis beírta magát a magyar irodalomba, hiszen újra kiadták Római egyes című kötetét, ami utoljára 1985-ben jelent meg. A történet időtlen, mint ahogyan a helyszínek is ahol játszódik. Két ember szerelme, egy középkorú férfié és egy fiatal lányé. Kettőjük történetét meséli el az író, átszőve a XX. század történelmének emlékfoszlányaival.

A Sorstalanság Kertész Imre első regénye. A könyv nem vallomásregény, ahogy azt sokan gondolják, hanem egy valós történet fikcióba való átírása. Köves György a történet főszereplője vulgarizált Kertész Imre. Vagy ahogyan megfogalmazta egy másik írásában:”... ki találjuk önmagunkat, s végül ezt a kitalált önmagunkat bízzuk a fikcióra.” E felfogás szerint minden regényszereplő – még az is, amelyik a valóságban létezett – csak kitalált fikció.

Ülök a tizennégyes buszon, mögöttem egy lány, akit ismerek az ÍróAkadémiáról. Nem beszéltem vele soha, mégis felismerem az orráról, ugyanis nagyon szép orra van neki. Megörülünk egymásnak, beszélgetünk, ott száll le ahol én, el akar jönni hozzám. Boldogságot érzek. Egészen a kapuig kísér, azt mondja be akar jönni, aztán eltűnik. Újra előkerül, ő a szomszéd házban lakik, már más ruha van rajta; barna nadrág, kopottas fekete ujjatlan felső – Orsi öltözött így, kissé fiúsan - .

Már látszódnak a körvonalai, mintha a ködből tisztulna ki a képe. Néha viszont eltűnik, mintha nem is lett volna, helyébe egy sötét lepel hullik. Néha napokig, hetekig, rosszabb esetben hónapokig ott van a lepel, és nem akar felemelkedni. Ilyenkor csak vagyok, általában olvasok, vagy nem csinálok semmit.
De egyszer csak a lepel kezd emelkedni, és a fény lassan kezd beszűrődni, a kép tisztul, minden irányban. Lassan látom körvonalait, formáját, alakját, mindenét; s már nincsen visszaút, eljött a kegy pillanata. Egy láthatatlan kéz, ujjaim közé adja a tollat, papírt tol alá; mögém áll, a fülemhez, és mondja. Bele. Egyenesen az agyamba. Nekem muszáj leírnom. Ilyenkor kiszakadok térből és időből.

A fogságban töltött idő rádöbbentett; a pénznél jobb a dicsőség és az ismertségnél a hírnév. Már nem akartam kereskedő lenni, amit különben is csak apám erőltetett rám. Lovag akartam lenni, fényes páncélban, dicsőségtől övezve, hírnévben fürdőzve. Ilyeneken gondolkodtam a börtönben, míg egy nap, teljesen váratlanul hazaengedtek. A szabadság könnyű lehelete súlyként telepedett rám. Hazatérve szülővárosomba az első hetekben nem találtam a helyemet. Igaz, eljártam inni esténként nemes barátaimmal, de valami más lett körülöttem. Talán én változtam a változatlanban.

Térey János: Jeremiás avagy Isten hidege. Misztériumjáték.
Nagy Jeremiás, történetünk főszereplője parlamenti képviselő valamikor a jövőben. Szülővárosában, Debrecenben ragad, visszakerülve abba a világba, amit el akar felejteni, mégis kénytelen szembenézni vele. Térey a tőle megszokott ritmikus költői nyelven adja elő Jeremiás szembenézését múltjával, jelenével, amiből egy igazi mai történet bontakozik ki.
Kiadó: Magvető, Ár: 2490 Ft.



Cserna-Szabó András: Mérgezett hajtűk

A volt feleségemhez mentem valami hivatalos papírokat átadni/átvenni, mert a válás annyi felesleges adminisztrációval járt előtte is, utána is, s bizony már több méteresre nőtt körülöttünk a sok irat, beadvány, értesítés, felszólítás, a már nem valós címre kézbesített levél - bár külön utakat jártunk ekkor -, úgy látszott még jó sokáig összeköt bennünket az elintézendő ügyek fulladással fenyegető tengere. És persze két szép lányom, mert érzelmileg már igazán csak hozzájuk kötődtem.

Miközben J. L. Borgest olvasom, kinyílik előttem a világ, mint az alef az azonos című Borges elbeszélésben. Vajon lehetséges, hogy létezik a világon egy olyan pont, ahonnan a világ összes pontja látható? Múltunk, jelenünk, jövőnk?
                  
Eloltom lámpámat, s éjjeliszekrényemre teszem a könyvet. Nem tudok nyugodtan feküdni, az ablakon beszűrődő hold fénye az ablakhoz vonz. Az ablakhoz lépek, félre húzom a függönyt, s belebámulok a végtelen éjszakába. Csodák csodájára az egészet látom, a mindent. Azt a mindent, amiben a semmi is helyet kapott.
Ha a világ egy kis szeletét nézed, talán az egészet látod. Lehet, hogy az egész világ egyforma, csak mi látjuk mindig másnak.

A könyvtárban barna bársony fotelek vannak, amikben kényelmes az ülés. Sokszor csak üldögélek valamelyikben, s gondolkodom, vagy kis cédulára jegyzetelgetek úgy téve, mintha valamelyik könyvből tenném azt. Hallgatom a csendet. A könyvtár kölcsönzési termében ülök, aminek közepén hosszúkás üveg ablak helyezkedik el. Ez alatt kaptak helyet a barna bársony fotelek, hogy az ott olvasó emberek megfelelő fényt kapjanak olvasás közben. Ez az üvegtető télen, amikor sötét van nem ér semmit. Nyáron a meleg miatt nem lehet meglenni alatta.
               
   

Limlomok között hever összetörve a történelem fáradt falitükre,
Ezernyi darabra szétrepedt csillámain a nap heverész bágyadt közönnyel.
A tudat pókhálós padlása ez, hová bezsúfolódott sok díszlet, sok mez,
Hogy ki az évszázadok hátán lovagol serényen,
Megütközhessen, ím’ az idővel.
S e hamísítatlan lovagi torna maradványa mindaz,
Mi fellopózott a padlásra,
Most kidobni váró, megannyi rút kacat.
Egy fénysugár araszol előre a csendben,
S feltárul egy ablak, tőlem nem messze, szemben:
Pompás panoráma, mi kibontakozhat,
Valahol a távolban templom hegye szúr az égbe –

De ha adva van a padlás, és adva van a rés
Az egész úgyis csak egy történelmi kitekintés.

Az asztalomon van
egy befőttes gumi, amit
megolvasztott s rugal-
matlanná tett a nap
erős fénye.
így már nem jó semmire

kint esik az eső,
tanulnom kell, de
nincsen kedvem
tulajdonképpen semmihez

a befőttes gumit nézem
az asztalomon, és
arra gondolok, így
pusztul az élet is.

Minden furcsán elmosódottan színes, az esőcseppek is másképpen esnek a tócsákba. Este van. Fehér tógába vagyok öltözve, ami teljesen átázott az esőtől. Derékig érő kőkerítés mellett futok, azt nem tudom kerget-e valaki, vagy valami. Érzem, testem egyre könnyebbé válik, emelkdem fel, az ég felé.   Minden furcsán elmosódottan színes, az esőcseppek is másképpen esnek a tócsákba. Este van. Fehér tógába vagyok öltözve, ami teljesen átázott az esőtől. Derékig érő kőkerítés mellett futok, azt nem tudom kerget-e valaki, vagy valami.

  Néha úgy érzem, robogó vonaton ülök, ami a végtelen űrben száguld előre, az ismeretlenbe.

Mióta az eszemet tudom, Assisi harcban állt  a pápa párti Perugia városával. Ezért aztán, én is hadba vonultam, a dicsőségért és a harcokban szerezhető javak reményéért.
A hadba vonulás előtti éjszaka jól felöntöttem a garatra, nemes barátaim társaságában, akik közül csak Ginno barátom tartott velem. Aznap este a kocsmában a legjobb borokat kaptuk, a bordélyházban pedig a legszebb nőket. Nem búcsúzkodtunk senkitől, és semmitől; arra nem gondoltunk, akár meg is halhatunk.

Tóth Krisztina: Hazaviszlek, jó?
Tóth Krisztina prózája is magában hordozza mindazt a nyelvi szépséget, mint ami verseiben van. Mindezt ötvözve a magyar tárcanovella irodalom hagyományaival Krúdytól, Kosztolányiig. Mindenkinek ajánlom ezt a nagyszerű kötetet, egy zseniális költőnő remeklését.
Kiadó: Magvető, Ár: 2690 Ft.


Krasznahorkay László: Az utolsó farkas

Sokszor a legkisebb város határai is olyan távolra esnek egymástól, hogy ami emitt fülsiketítő robajnak hallik, az csendes pisszenésként ér el napok múltán amoda, többnyire pletykák útján, ha egyáltalán érdemes arra, hogy szájára vegye a közbeszéd. Amúgy szétporlad az éterben, elnyeli a közöny szája, vagy elfelejtődik, mint aprópénz a nagyritkán felvett öltöny zsebében.
               

Már késő éjszaka volt, mikor becsöngettem a kapun. Hosszú időbe telt, hogy a várnagy, nyilván az udvar mélyéről, előjött, ajtót nyitott nekem. A várnagy magas, félelmetes ember volt, fekete hajjal. Hidegen kérdezte, mit akarok, hiszen tőle soha senki nem akar semmit.
- Engem Rabenstein küldött abban a bizonyos ügyben, amit csak önnel tudok elintézni. Mondtam.

Énem folytatása vagyok én,
Mi egy másik énbe, az
Önmagamba érkezett.
Kerekes Antal

Azt mondták, fussunk. Sűrű, sötét erdőben álltunk, lábunk alatt falevelek egészen sűrűn. Mögöttünk lovas férfiak, szőrmegalléros kabátban. Elkezdtünk futni, ahogy mondták, hiszen tudtuk, kergetni fognak minket és nem nyugszanak, amíg mindenkit le nem mészárolnak.

   Ülök az íróasztalomnál, a képernyőt nézve. Fekete háttérben apró fehér pontok közelítenek felém. Azt képzelem, űrhajóban ülök, és a kis, fehér pontok csillagok, amik felé repülök. Néznék a végtelen semmibe, amibe utazom, a megérkezés reménye nélkül, ami jó, hiszen utazás közben mindig a megérkezéstől félek a legjobban.

„Az ész képtelen felismerni a dolgok valódi lényegét”
Schopenhauer 
    
 A VÁROS BÉKÉSEN pihent a völgyben, aminek dombjait egykor a .... tenger hullámai mosták. A tengerre már csak a várost kettészelő folyó emlékeztetett. A város egyik felében élt, s dolgozott Walter a fordító, könyvünk láthatatlan főszereplője.

Testem egyre köny-
nyebbé válik s
lassan emelkedik
fel a levegőbe.
Ágyamon fekszem,
pizsamában s kék
csíkos köntösben,
jobb lábamat a

Otthagytam a Zeptert, ahol pár napot töltöttem, majd munka után akartam nézni. Mivel írónak tartottam magamat, úgy gondoltam valamiféle irodalmi lapnál kellene elhelyezkednem, ezért elmentem a Holmi nevű irodalmi folyóirat szerkesztőségébe. Tudtam, hol van, hiszen már egy alkalommal küldtem verset, amit nem közöltek. Csak egy szépen hangzó elutasító levelet kaptam Várady Szabolcstól.
               
   

Azt mondták, fussunk. Sűrű, sötét erdőben álltunk, lábunk alatt falevelek egészen sűrűn. Mögöttünk lovas férfiak, szőrmegalléros kabátban. Elkezdtünk futni, ahogy mondták, hiszen tudtuk, kergetni fognak minket és nem nyugszanak, amíg mindenkit le nem mészárolnak.