Sain Gábor: Elysium 9

Ülök a tizennégyes buszon, mögöttem egy lány, akit ismerek az ÍróAkadémiáról. Nem beszéltem vele soha, mégis felismerem az orráról, ugyanis nagyon szép orra van neki. Megörülünk egymásnak, beszélgetünk, ott száll le ahol én, el akar jönni hozzám. Boldogságot érzek. Egészen a kapuig kísér, azt mondja be akar jönni, aztán eltűnik. Újra előkerül, ő a szomszéd házban lakik, már más ruha van rajta; barna nadrág, kopottas fekete ujjatlan felső – Orsi öltözött így, kissé fiúsan - . Nem akarom, hogy átjöjjön hozzám, már nem itt lakom, nem ez az otthonom, különben sem tudom, hol van, vagy hogy van-e nekem olyanom egyáltalán. Lehet, csak éltem két helyen, két pont között. Átmegyek hozzá, a házába, ami olyan, mintha hatalmas fa kirakójáték volna. Ott beszélgetünk, nem tudom miről, simogatom az arcát, megcsókolom.