Sain Gábor: Egy sorstalan sors

A Sorstalanság Kertész Imre első regénye. A könyv nem vallomásregény, ahogy azt sokan gondolják, hanem egy valós történet fikcióba való átírása. Köves György a történet főszereplője vulgarizált Kertész Imre. Vagy ahogyan megfogalmazta egy másik írásában:”... ki találjuk önmagunkat, s végül ezt a kitalált önmagunkat bízzuk a fikcióra.” E felfogás szerint minden regényszereplő – még az is, amelyik a valóságban létezett – csak kitalált fikció. A Sorstalanság erőssége Kertész Imre zsenialitásán nyugszik, ugyanis harminc évesen úgy tudta ábrázolni a főszereplőt, mintha még mindig tizenöt éves lenne.
               
   
A történet apja búcsúztatóján kezdődik. Apját behívják munkaszolgálatosnak, ezért összegyűlik a rokonság egy vacsorára. Itt ismerkedik meg a vallással is a nagybátyja által, akivel imádkoznak az apja sorsáért. A nagybátyja héberül mondja az imát, amit neki el kell ismételnie, pedig egy szót sem ért abból, amit mond.

Köves György egy olyan sorsot vállal magára – nem önszántából – amit nem érez sajátjának, mégis vállalnia kell sorstalan sorsát. Egyéni sorsa átalakul a többi zsidó sorsává, s így válik egész sorsa sorstalanná.

A búcsúztató után pár nappal kap egy hivatalos levelet, amiben értesítik állandó munkahelyéről, a városon kívül lévő olajfinomítóról.

Ott dolgozik egészen addig, míg egy reggel el nem viszik Auschwitzba, majd tovább Zeitzbe.

Köves - deportálása előtt - kifejti az egyik házban lakó lánynak, miért is utálják őket az emberek. - Szerinte minden a születésen múlik, hiszen születhettek volna bármi másnak, mégis zsidónak születtek.

A könyv oldalain, lépten - nyomon a sors falaiba ütközünk.

Mikor Köves a táborba ér semmin nem lepődik meg. - Mindent természetesnek vesz, mint Gregor Samsa, aki nem lepődött meg rovarrá változásán. - Végül is nem ismerheti egy ilyen tábor szokásait. Azon sem lepődik meg, hogy ostorral terelik az embereket. A többi embert először fegyencnek nézi, majd rájön azok is zsidók. Elfogadja sorstalan sorsát, s a tábor feltételeit -, mint Meurseult a börtön feltételeit.

Elbeszélő stílusának természetes naivsága adja a történet abszurd hangvételét, ami mindenképpen a kafkai hagyományok követésének mondható. Az eseményeket úgy ábrázolja, mintha csak szemlélője lenne a történteknek nem aktív résztvevője. Az éhezésről, fáradságról, verésről úgy beszél, mintha természetes velejárója volna egy koncentrációs tábornak. A szörnyű jelenetek egyszerű leírása adja történet groteszk hangulatát. Ez készteti az olvasót sírásra, nevetésre egyszerre. Minden a főszereplőről szól, mintha minden az ő ellenére történne.

Kórházba kerül, s ott marad egészen a tábor felszabadulásáig.

A kilencedik utolsó fejezetben változás megy végbe Köves jellemében. Már tudja, valami történt vele. Valami, ami megváltoztatta az egész életét. Ezzel a teherrel hatalmas súly nehezedett a vállára. Szembe kellett néznie a túléléssel, a KZ élménnyel, amit nem tud, s nem is akar elfelejteni. Hiszen semmi más nem maradt neki.

Nem pokol volt, - válaszolja az újságírónőnek, - aki azt mondja a pokolból jött. Csak idő volt, amit túl kellett élni. –Válaszolja.

Hazamegy szülei lakásába, ahol már mások laknak. A szomszédok, akik apja búcsúztatóján is ott voltak, mindent elmondanak, ami a távolléte alatt történt. Nekik is elmondja – a velük való beszélgetés tényleg fikció – mint az újságírónőnek – mikor azt mondják mindent el kell felejtenie, ami vele történt, nem engedi, hogy elvegyék tőle azt, ami az övé.

Egy elmélet szerint Auschwitz nem a felvilágosodás ellenére következett be, hanem annak dialektikáját vitte tovább. Ha ez így van, akkor az abszurdot, mint fejlődési szakaszt kell elképzelni, nem mint életérzést. Az Auschwitz utáni gondolkodás pontos következménye a szellemi fejlődésnek. Kertész Imre regényéből kiolvasható az abszurdból való kiugrás kísérlete.

Köves György az égre nézett – már otthon Pesten -, s pontosan érezte azt az órát, mikor jó volt a táborban, s hirtelen a honvágy érzete fogta el. Boldogság.

Ezt a boldogságot akarta elmondani, ha kérdezik, hogyan teltek napjai a táborban.

Mit tud kezdeni az ember egy ilyen örökséggel? Mit kezd vele egy író, aki azért lett író, hogy feldolgozza ezt az örökséget?

Ezt az örökséget dolgozza fel Kertész Imre egész életművével. Mert, ahogy Franz Kafka mondta „egy hazug világból a hazugságot még ellentétével sem irthatjuk ki, csak ha egy igaz világra váltjuk.” Legyen ez a záró mondat.

2006 tavasz

Bibliográfia


* Kertész Imre: Sorstalanság, Bp., Magvető, 2001
* Kertész Imre: Gályanapló, Bp., Magvető, 2000
* Kertész Imre: K. dosszié, Bp., Magvető, 2006
* Gondolat – jel. Rádió interjú Kertész Imrével Váradi Júlia 2006 április 2.
* Szilágyi Ákos: Az eredendő történelmi bűn, Auschwitz, mint „ideális kiindulópont” Kertész Imre regényeiben Népszabadság, Hétvége melléklet 2002. december 14.