A maja naptár – vége?

A maja birodalom, ami bár csak egy a sok közül, mégis egyetlen mind közül. Egy titokzatos, mégis varázslatos, gazdag és mégis felbecsülhetetlen civilizáció.
Egy kultúra, egy társadalom, mely bár hírtelen, s mégis csendben veszett el, mégis a mai napig is tartogat számunkra meglepetéseket, és legendáival is aktívan kísért minket.
               
   
A maják - akik még a görögök és más népek tudományos kutatásait és csillagászati tudását is lepipálták - által több ezer éve készített naptár, mindamellett, hogy még a Gergely naptárnál is pontosabb adatokat tartalmaz, a különböző mondáktól sem mentes.
A naptár, aminek végleges formáját kb. az i.e. első századra datálják, és mely a 21. század egyik újabb világvége legendáját hordozza magában.

A naptár egyik különlegessége, hogy bár a legbonyolultabb naptárak közé tartozik a világon, mégis a legprecízebb és legpontosabb is, ami valaha készült.
A maják a mai 12 hónap helyett 20 hónapra osztották az évet, és két évkört hoztak hozzá létre.
Az egyik a Tzolkin (Szent kör), a másik pedig a Haab (Bizonytalan és Határozatlan év köre) volt. (A kettő közül a Haab az, amelyik a mai naptári napok számával azonos.)
A két naptári kör -bár egymástól függetlenül használták őket-, 18980 naponta mégis összekapcsolódtak. Ez, egy nagyjából 52 évnek megfelelő időperiódus volt, ám a két évkör végétől és azok összekapcsolódásától a mai napig is rettegnek a naptárban még hívő emberek.

A maják ugyanis, kultúrájukat szorosan összefűzték a vallással, minek utána isteneiknek ünnepségeket rendeztek, kifejezvén hálájukat irántuk, ám abban is hittek, hogy ha az emberek nem teljesítik jól az istenekkel kötött szoláris évek megállapodásait, akkor az istenek a két évkör összekapcsolódásának napján lesújtanak rájuk. A naptár másik misztikus vonatkozása, hogy a maják, mindössze 2012-ig írták anno, és pontosságukat tekintve, rengeteg emberben fordul meg a gondolat a „miért?”-et illetően.

Sokan úgy vélik, hogy ha egy kultúra képes volt minden technikai tudást megelőzve, és még a görögök pontos csillagászati és matematikai tudását is lekőrözve létrehozni egy ilyen precíz naptárrendszert, akkor annak végét sem ok nélkül határozták meg. Ennek következtében, és mert az ominózus dátum is egyre közeleg, sok ember gondolja úgy, hogy 2012. december 21.-ével „megint” véget ér a világ. A világ, aminek a végét már többször, többen, és több dátumra is megjósolták, és ami mindezidáig még mindig nem következett be. Ez a legenda azonban, csak egy, a 2012-es gyűjteményből.
Van, aki azt mondja, hogy közeleg a nukleáris holokauszt, a sokadik világháború is folyton beköszönt, de az sem kizárt, hogy a Földön átáramlik majd egy kozmikus energiafolyam, ami majd megtisztítja a bolygót és egy magasabb szintre emeli azt, nekem pedig eszembe jut a Holnapután című amerikai mozi, amiben a globális felmelegedés következtében egyik napról a másikra beköszönt a következő jégkorszak… - Ez csak fikció! – már hallom is a kritikus tömeget! De ha ez valóban csak az, akkor egy újabb világháború, a nukleáris világvége és társaik, miért ne lehetnének azok?
És ha 2012-ben tényleg véget ér valami, vajon mi lesz az, és miért?
Természeti katasztrófa söpör majd végig a bolygón, vagy az emberek ölik majd egymást halomra?
Talán minden világvége jóslat egy útmutatás. Egy óvás, ami megmutatja, hogy mi az, amit rosszul csinálunk, és egy iránytű arra, hogy hogyan kerülhetjük el azt. De hihetünk abban is, hogy ez nem az isteni gondviselés, és próba arra, hogy képes-e az ember összefogásban is tenni önmagáért és másokért, hanem csupán a bolygónk öntudatra ébredése, és védekezése az ember ellen.
Eléggé torz és fantazmagórikus elképzelés, belátom. Az atombomba is az volt…
De ha őrültnek is tart érte bárki, én még mindig itt vagyok és írok, és rajtam kívül még több százezren, millióan tesszük ugyanezt, és eszünkbe sem jut, hogy holnap talán vége a világnak.
Igazából időnk sincs rá, és talán nem is akarjuk, hogy legyen. Nem azért, mert érdektelenek vagyunk, hanem mert elég csak végigmennünk egy aluljárón, elidőznünk egy villamosmegállóban, vagy csak sétálni egyet a körúton, hogy szembesüljünk a 21. század árnyaival:
Egy aprót kérő koldus, egy ugyanazt immáron követelő hajléktalan, egy asszony, aki a karján gyerekkel kuporog a lépcsőn és egy törött műanyagpohárban kér pénzt, hogy a gyerekének enni adhasson…
Az utcán letámadnak az „ennek és ennek az alapítványnak gyűjtök” „ezért és ezért” emberek, vagy a cuccaikat kedvesen rád erőszakolni próbáló, aluljárókban lézengő számkivetettek.
Ezek után, ha a világvégére gondolok, szerintem az már régen elkezdődött, hiszen a kéregető koldusasszony, az „olcsóért van, ezt vegyenek” ember és a villamoson részegen inzultáló hajléktalan nem tegnap óta van az utcán, a megállókban, a bárhol. Ők már évek óta ott vannak… S vajon ők tudnak arról, hogy a világ, amiben élni próbálnak, évente legalább 2-szer véget ér? És ők mégis még mindig ott vannak… és próbálkoznak…
Vajon őket érdekli, hogy sokan értük és nekik gyűjtögetnek az utcán, mégsem látnak belőle soha egy fillért sem? Tudják-e egyáltalán, hogy mi van a világban, vagy érdekli-e őket egyáltalán? Talán, Lehet, de nem Hiszem.
Igazából mind egyszerű túlélők csupán, ahogyan mindenki a Földön. Hogy mindannyian azért vagyunk, élünk, és lélegzünk, jár a kezünk, a lábunk és a szánk, hogy legyen/lehessen holnapunk.

Te vajon belegondoltál már ebbe, legalább egyszer az életben? Mert ha igen, és még mindig áramlik a vér a testedben, akkor 2012. december 12.-e talán neked sem lesz más, mint december 31.-e. És te is egyszerűen csak átlépsz majd egy újévbe, amit tiszta lappal kezdhetsz és csak rajtad áll majd, hogy a következő 365 napot miként/hogyan éled.

Szerző: Horváth Kitti