Vukovár: az érkezés

Villányból dél körül indultunk tovább Vukovár felé. Horvátország területén helyezkedik el, és miután 1991-ben a szerb csapatok körbezárták, és teljesen lerombolták a várost, folyamatosan újjáépítik az épületeket, de a háború megdöbbentő nyomai még mindig az emlékezetünkbe idézi a múltat.

Aki még nem élt át háborút, annak ezek a nyomok is hátborzongatóak, még jobban,  ha megpróbálod elképzelni azt a mészárlást, amit a szerb hadsereg vitt véghez.

A 45000 lakosú városban közel minden elpusztult. A harcokban 7500 horvát katona esett el, a sebesülteket a kórház alagsorában iszonyú körülmények között ápolták, majd sokan a városból sokan menekültek ide, hiszen ez volt Vukovár legnagyobb pincerendszere. Miután a szerbek elfoglalták a várost, összegyűjtötték az embereket, elszállították, megkínozták, és közös tömegsírba dobták őket.

A városban sétálva, mintha szellemek járnának az utcán, érződik a fájdalom.
A falak közé szorított fájdalmas emlékek, melyek talán a felújításokkal eltűnhetnek, de örökre ott maradnak az emberek mindennapi életében.

Sírok őrzik a halottak emlékét.

És valóban ilyen... Egy ház őrzi a háború emlékét, majd felépül mellé egy villa...

Mire képes egy repesz,vagy egy golyó?

A belvárosi kávéházból ez a kép fogad.

Egy gyors kép az autóból... Elgondolkoztató...

Hihetetlen, mire képes az ember, ha elborul az agya. Egyik pillanatban nyugodt együttélés, a másikban tömegmészárlás.

Körbesétáltam a víztorony alatt, és furcsa érzések kerítenek hatalmukba, amikor felnézek, és látom a nagy lyukakat, a drótkötélen lógó tégladarabokat, melyekből újra és újra a földrehuppan egy.

Több ezren meghaltak, több ezren elveszítették a hozzátartozóikat, több ezren soha nem fogják elfelejteni a történteket. Több ezer ember élete örökre megváltozott.

Miért? Az ostobaság, az össze nem férés, a vallás, az etnikum mássága. Csupán ennyi kell ahhoz, hogy egy háború kirobbanjon. Először mindenki azt hiszi, hogy győz, és mindig csak utólag derül ki, hogy a háborúknak nyertese nincs, csak vesztesek...