naplo

Ma azt olvastam egy hírlevélben, hogy be kell fogadni a jót... És nagyon megtalált ez a gondolat. A legjobb helyen és időben. Napok óta hasonló problémákon töprengtem, és természetesen a válaszok mindig megérkeznek. A legjobb pillanatban. A tanítások jönnek valahonnan, az univerzumból, a gondolatok manifesztálódnak, csak figyelni kell, honnan jön a válasz. A legváratlanabb helyekről bukkannak fel. De nem is érdemes túlzottan keresni őket, mert azok úgyis megtalálnak. A kérdés párja a válasz, nincs az egyik a másik nélkül.

Már csaknem az utca végén jártam, mire a zsaruk észbe kaptak, és utánam vetették magukat. Akár a filmeken: fékcsikorgás, keresztbe elém vágó rendőrautó, mindenre kész fogdmegek. A civil ruhás úgy ordított, mintha a kiömlő hangtól az élete függene, az egyik fakabát hátracsavarta a karomat, s már kattant is a bilincs.
- Te hatökör! Miért nem azt csináltad, amiben megállapodtunk, amit mondtam neked?! Egy egész csoport hónapos munkáját tetted tönkre! Ó Istenem, miért ezt a világ barmát vetetted elém?...

Számomra az utazás egyet jelent a szerelemmel. Megízlelni más kultúrákat, beszippantani a levegőt, figyelni az embereket, az épületeket, és természetesen az elmaradhatatlan zene.

Ha utazni nincs is időm, vagy pénzem az is megteszi, ha egyszerűen felvételeket keresgélek a neten, és mindig találok egy-két igazi kincset.

A világ túl érdekes, nagyon sokszínű, izgalmas, ami számtalan titkot rejt magában. Ha tehetném elindulnék, és fogalmam sincs mikor jönnék vissza.

Egy fantasztikus mongol zene:

Egy másik Afrikából:

Mindig éreztem, eleganciám nem teljes. Hiába öltöttem magamra a legmenőbb öltönyöket, a legfinomabb nyakkendőket, valami sötét árnyat vetett rám. Nem tudtam, mi hibádzik, mi nincs rendben, csak a hiánya nyomasztott valaminek. Valaminek, amit egyelőre megnevezni sem tudtam. Mint amikor a király koronája nélkül huppan a trónszékébe: uralkodó is, meg nem is.

Mindig éreztem, eleganciám nem teljes. Hiába öltöttem magamra a legmenőbb öltönyöket, a legfinomabb nyakkendőket, valami sötét árnyat vetett rám. Nem tudtam, mi hibádzik, mi nincs rendben, csak a hiánya nyomasztott valaminek. Valaminek, amit egyelőre megnevezni sem tudtam. Mint amikor a király koronája nélkül huppan a trónszékébe: uralkodó is, meg nem is.

Beültem a meseautóba. Miért ne tettem volna? Nem volt rejtegetnivalóm, nem követtem el bűnöket, csak apróbb stiklijeim voltak, melyekért nem hogy felelősségre vont volna a bíróság, de egyenesen megdicsérnek, ha valamelyikre fény derül. Egyfelől. Másfelől viszont elképzelhető, hogy mégis deresre húznak, mert egy ilyen kancsal országban, melyben manapság élünk minden lehetséges.
Ahogy beültem, a vezető gázt adott, s már indultunk is. Szerencsére nem messzire, az első utcánál lefordultunk jobbra, gurultunk egy darabig, aztán leparkoltunk két kerékkel a járdán. Vannak autók, melyeket így jellemeznek: „amilyen szűkösek kívülről, olyan tágasak belülről!” Na, ezt nem a rendőrségi Volkswagen Golfra értették bizonyára, s különösen nem erre, melyben most én nyomorogtam.